DVDNEWS



11-11-18

Clint Eastwood bunyózik

Aki kamera előtt akar bunyózni, annak alaposan fel kell készülni a produkcióra, ha pedig Clint Eastwood a rendező, akkor még inkább érdemes tökéletes teljesítményt nyújtania. A mester legújabb filmje, az FBI alapítójáról és a cég titokzatos működéről szóló J. Edgar (hazai bemutató: 2012. március) forgatása során ezt tanulta meg a főszereplő Leonardo DiCaprio, akinek egy jelenet készítése során majd két méter magas partnerével, Armie Hammer-rel kellett volna összecsapnia.

A rendező azonban nem volt elégedett a teljesítményükkel.

– Egy régi kaszkadőr cimborájával nézte, ahogy próbálunk – mesélte utólag DiCaprio –, azután leállított, a helyiség közepére állította a kaszkadőrt, és azt mondta: „szerintem, inkább valahogy így kéne”: azzal nekiesett a pasasnak. Teljes erőbedobással verekedtek és ütötték egymást. Amikor a földre estek, ott folytatták. Azután Clint felállt, és csak ennyit tett hozzá: „Szóval, valami ilyesmi legyen.”

A 81 éves rendező és nála csak egy évvel idősebb kaszkadőr-vezetője, Buddy Van Horn bemutatója mindenkit lenyűgözött.

– Mostantól nem félek az öregedéstől – mondta Leonardo DiCaprio. – Clint bebizonyította, hogy lehetséges az örökké tartó fiatalság.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Facebook kommentek

Kategóriák

Mozi

Címkék

Armie Hammer , Buddy Van Horn , Clint Eastwood , InterCom , J Edgar , Leonardo DiCaprio

Komment

Még nincsenek kommentek.

Beszólnék!!!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de eldugjuk mások elől. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Ha nincs honlapod, akkor azt a mezőt NE töltsd ki!






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel, valamint mindenféle alantas célokra.








DVDNEWS.FREEBLOG.HU - 2008 - Az oldalon található anyagok a dvdnews.freeblog.hu ill. a stúdiók/forgalmazók tulajdonát képezik!